
Hálószobák újratervezve – amikor ugyanaz a szoba egészen más arcát mutatja
A hálószoba az otthon egyik legszemélyesebb helyisége. Nem feltétlenül kell azonban falakat bontani vagy mindent

A hálószoba az otthon egyik legszemélyesebb helyisége. Nem feltétlenül kell azonban falakat bontani vagy mindent

Bérbaltavár csendes utcái, a kanyargó patak és a közeli Szajki-tavak különleges hangulatot adnak ennek az

A fürdőszoba sok esetben az egyik legkisebb, mégis fontos helyiség egy otthonban – és sokszor

A nappali a legtöbb otthon szíve, ahol találkozik a család, ahol vendégeket fogadunk, vagy ahol

Amikor 2023-ban megkeresett az új tulajdonos, azonnal tudtam, hogy ez a projekt nem a luxusról,

Egy másfélszobás, második emeleti panellakás… talán nem hangzik elsőre kihívásnak, de ha mindez szűk költségvetéssel,

Már egy éve kerestem házat, és mindenképpen szerettem volna egy kis kertet, mert nagyon szeretek

Ennél a projektnél egy kétszobás panel lakás nappali-háló, valamint a fürdő+wc helyiségeinek felújításával, átalakításával kapcsolatban

Megbízóim elsődlegesen a panel konyhájuk átalakításával kerestek meg. Az előtte képeken jól látszik, hogy a