Vintage húsvéti dekorációk
Bájos vintage húsvéti dekorációk következnek befőttesüvegből és tojástartóból. Mert a legegyszerűbb alapanyagokból születnek a legnagyszerűbb dolgok.
Elkészítés:
Első lépésként a gyertyákat készítjük el. Ehhez egy fazékban vizet forralunk, majd a viaszt egy műanyag edényben gőz fölött megolvasztjuk. A kanócokat belehelyezzük a tojáshéjakba, majd óvatosan beleöntjük a megolvasztott viaszt. A maradék tojástartókba selyemvirágot, mohát, apró gallyakat teszünk, ezt követően tetszés szerint elhelyezzük őket a tojástartóban. Tollakkal, kisebb ágakkal tetszés szerint tovább díszítjük. Selyemvirág helyett dolgozhatunk élő virággal is, ez esetben a tojáshéjakba tegyünk egy pici vizet és az évszaknak megfelelő virágokat: ibolyát, százszorszépet…
Madárfészek betőttesüvegből
Hozzávalók:
– befőttesüveg (tetejével együtt)
– moha
– faágak, vesszők
– zsineg
– ragasztópisztoly
– metszőolló
– olló
– kerámiamadár
– színes fagolyók
Elkészítés:
Egy nekünk tetsző befőttesüveget körbevonunk mohával, (érdemes ragasztópisztoly segítségével rögzíteni) majd ágakat helyezünk köré, amiket spárgával rögzítünk. Az ágakat ezután méretre vágjuk.
Jó, ha egy picit túllógnak az üvegen. Az így elkészült „fészket”mohával, vesszőkkel kibéleljük. Végezetül belehelyezzük a kerámiamadarat és a színes fagolyókat.
Szöveg: EnArt Design by Tóth Enikő