Sült nyúl, zsályás-levendulás gnocchival
Elkészítés:
A nyulat, ha egészben van, daraboljuk fel, majd egy tálban a darabokat sózzuk, borsozzuk, és kenjük be mustárral. Takarjuk le és tegyük hűtőbe legalább 2 órára. Hevítsük fel a vajat egy serpenyőben (közepes lángon), majd a húst tegyük bele, és minden oldalát pár percig süssük át. Egy hőálló edénybe tegyük a hagymát, a fűszereket, a nyulat, majd a folyadékokat is, fedjük le, és 120°C-on egy órán át süssük. Időnként locsoljuk meg a húst a levével, majd az utolsó 10 percben vegyük le a fedőt, és süssük tovább.
A burgonyát pucoljuk meg, vágjuk kisebb kockákra, majd sós vízben főzzük meg. Amikor kész, szűrjük le, és egy krumplinyomó segítségével törjük át. Hagyjuk kihűlni. Ezután keverjük össze a liszttel és a tojással, valamint sózzuk, borsozzuk, és gyúrjuk óvatosan össze. Osszuk 4 darabra, amiből hosszú kolbászformát alakítsunk ki. Ezeket vágjuk fel kis darabokra (kb. 2x2cm-es darabokat kell kapnunk), majd gömbölyítsük. Egy villa segítségével díszíthetjük (az egyik oldalát nyomjuk meg a villával). Egy lábasban forraljunk vizet, majd a tésztát dobáljuk bele. Akkor jó, ha felúszott a víz tetejére, ekkor vegyük ki, hagyjuk lecsepegni. Egy
serpenyőben hevítsük fel a vaj egy részét pár zsályalevéllel, és dobjuk rá a megfőtt gnocchikat, és pirítsuk, míg szép aranybarna nem lesz. Amikor a vaj már elhasználódott, cseréljük, a levelekkel együtt. Amikor elkészültünk, a gnocchit szórjuk meg levendulával is.
Forrás: Posta Luca