Keresés

Kicsi a gyerekszoba? 5 tipp, hogy mégis jól tudjátok kihasználni

Kis gyerekszoba? – nem akadály! Hogy máris egy nagy közhellyel éljünk: nem a méret a lényeg. Egy kisebb szobát is be lehet úgy rendezni, hogy szerethető helye legyen a játéknak, tanulásnak, és persze a pihenésnek is. Ehhez adunk most néhány tippet.

1. Gondold át a berendezést

Ha még a gyerekszoba berendezése előtt álltok, akkor talán még időben jön a jótanács: gondold át alaposan, mi kapjon bent helyet és mi nem. 

Ha csupán néhány négyzetméternyi tere lesz a gyerkőcnek, mi az, amire ott nem feltétlenül lesz szüksége?

Kisgyereknek például még nem muszáj saját ruhásszekrényt betenni, elég lehet egy komód, ami fölé polcokra kerülhetnek a ritkán használt játékok, gyerekkönyvek. Nagyobb gyerek ruháinak már ki lehet alakítani egy saját kis részt a gardróbban, ha van erre lehetőség (és ha van gardróbotok). Az íróasztala pedig helyet kaphat akár a nappaliban is. 

Forrás: puroamor.com.br

2. Terjeszkedj fölfelé

Mivel oldalirányba szinte biztosan korlátozottak a lehetőségeitek – a szoba méretéből adódóan –, a gyerkőc holmijainak tárolását jó eséllyel felfelé terjeszkedős módszerrel fogjátok tudni megoldani. Szinte csak egy ágy fér be a szobájába? (Az emeletes ágy számtalan előnyéről ITT olvashatsz.) Egy, a saját igényeitekre szabott polcrendszer az egyik falra jó megoldás lehet, méghozzá hosszú évekre. Ebben kérhetitek szakember segítségét, de akár magatok is meg tudjátok tervezni. 

gyerekszoba polcrendszer

Forrás: owo-7.top

3. Ágy alatti tárolás

A másik lehetőség, hogy emeletes- vagy galériaágyat vásároltok, ami alá beférhet minden más is – vagy legalábbis olyan ágyat, ami alul tárolórekeszekkel segíti az ágynemű és egyéb holmik gyors és praktikus elhelyezését.

gyerekszoba ágy alatti tárolás

Forrás: instagram.com/p/BYeP7m1gLnb/

4. Minimalizáld a dekorációt

Persze, tudjuk, nagyon cuki a századik plüssmaci, vagy a sokadik, a szoba tematikájához igazodó kisebb-nagyobb dekorelem (kalózhajó, baba vagy űrhajó). De ne feledd, hogy minél több dekorációt teszel a gyerekszobába, azzal egyenes arányban csökken csemetéd saját kis tere.

(Ez is érdekelhet: Vigyünk egy kis színt a gyerekszobába)

gyerekszoba

Forrás: sortingwithstyle.com

5. Szelektáljatok rendszeresen

Még egy tágas gyerekszobában is eluralkodik a káosz és a rendetlenség, ha folyton csak gyűlnek a cuccok, hát még egy kis kuckóban! Ezért kis gyerekszoba esetében különösen fontos, hogy évszakonként, vagy akár még gyakrabban fussátok át, hogy mi az, ami már nincs mindennapos használatban. Ezeket feljebb lehet tenni a polcon, vagy akár dobozokba téve mehetnek a polcrendszer tetejére, hátha az öcsinek/ huginak/ unokatesóknak még jók lesznek egy-két év múlva. 

Ha viszont valamiről már látod, hogy a családban nem fogja már használni senki, attól ideje elbúcsúzni, és tovább ajándékozni vagy elvinni egy adományboltba. 

Nehezen szánod rá magad erre? Akkor jusson eszedbe, hogy vagy cuccok lesznek bent, vagy egy kicsivel több hely a gyerkőcnek. A kettő sajnos nem megy egyszerre.

Szöveg: Balogh Mia

gyerekszoba játéktárolás

Forrás: houzz.com

Scroll to Top

AJÁNDÉK 1 hetes Laptapir előfizetés!