Nagy ötletek kevés négyzetméteren

Tágas, szellős füves rész, rengeteg fa, medence… ki ne vágyna erre? Sokunknak azonban nem adatik meg egy óriási kert, csupán egy kisebb terület. De legyen nagyobb vagy apróbb, mindkét esetben csodát lehet tenni, és megvalósíthatjuk vágyainkat akár egy zsebkendőnyi területen is.

Körbe-körbe, karikába

Egy keskeny sávnyi kertet ívekkel, kanyarokkal bolondíthatunk meg, a beültetések mellett így elfér egy üldögélő rész, asztal székekkel. Az eltérő, szintén íves burkolat összezavarja az érzékeinket, és nagyobbnak mutatja a kertet.

Forrás: deavita.com

Virágok közt

Egy terasznyi területen elfér egy asztal székekkel, és hogy ne lássuk a kert határait, virágokkal, bokrokkal keretezzük a beszélgető részt.

Forrás: deavita.com

Ha közel a szomszéd

Beton helyett barátságosabb és természetesebb a fakerítés, néhány növény mellett helyet kaphat itt egy grillsütő és egy asztal is, ahol vendégeket fogadhatunk.

Forrás: deavita.com

Virágot mindenhová!

A teraszt is „kertesíthetjük”, ha nincs más: a kisebb virágágyásoktól, a kaspóktól olyan érzésünk támadhat, mintha sokkal nagyobb lenne az a pár négyzetméter.

Forrás: deavita.com

Ha egész kicsi

Amikor tényleg kevés a hely, de nem akarunk lemondani a zöldről, készítsünk tündérkertet magunknak! Az apró kert bájos, kedves dísz lesz a szabad ég alatt.

Forrás: deavita.com

Virágládákkal

Kertünkben el is különíthetünk kisebb részt, de a kerítés mellé is kerülhet a virágládákból, a tagolás nagyobbnak láttatja a teret.

Forrás: deavita.com

Pihenjünk kint!

Az üldögélő részt vegyük körbe virágokkal, de ezeken kívül még egy függőággyal is fokozhatjuk a kényeztetést.

Forrás: deavita.com

A középpontba!

Építsünk dobogót a kertünkbe, és emeljünk köré téglából virágágyást, a magasított virágtartó olyan hatást kelt, mintha dzsungelben lennénk.

Forrás: deavita.com

Fal eltüntetve

Fával, futónövényekkel láthatatlanná tehetjük a szomszéd kerítését, és a magasított ágyás is segíthet abban, hogy a látványt magára vonzza, és ezáltal ne vegyük észre a kert határait.

Forrás: deavita.com

Scroll to Top