Hozd ki a maximumot kis fürdőszobádból!
A fürdőszoba a lakás azon – nem elhanyagolható – része, ahol egy fárasztó nap után egy frissítő zuhanyozással vagy egy lazító fürdővel új erőre kaphatunk. Mégis valamiért a nappali, és a konyha tervezésére és berendezésére sokkal több időt szánunk, mint a fürdőszobára. A lakások többségében a fürdőszoba mérete is kicsi, néhány esetben nagyon kicsi. Ez pedig egyáltalán nem könnyíti meg a berendezését. Pedig egyáltalán nem mindegy, mennyire sikerül jól megtervezni, és kitalálni a lakás „wellness” részlegét.
Azonban természetesen nem lehetetlen egy kis helyiségből sem egy praktikus, minden igényt kielégítő fürdőszobát kialakítani. Összegyűjtöttünk most pár ötletet, tippet mire figyeljünk, kis alapterületű fürdőszobák praktikus és egyben stílusos kialakításánál.
3. Válasszunk üvegajtót!
Használjunk teljesen átlátszó üvegajtót a zuhanyzónál, vagy éppen kádparaván esetében, hogy belátható maradjon az egész falfelület. A tejüveg, vagy épített fal, mind csak elzárnak egy részt a fürdőszobából, és ezáltal csökkentik a belátható területet és nyomasztóvá teszik az amúgy is kicsi helyiséget.
5. Lebegő bútorok, kis méretű szaniterek
A lebegő bútorok légies, elegáns hatást keltenek, és nem nyomják össze a teret. A falra szerelt WC is hasonló hatást kelthet, ha megoldható ennek a kialakítása. Ma már nagyon nagy választék van egészen kis méretű mosdókból, kádakból, amikkel szintén sok helyet lehet spórolni, és ezáltal szelősebb kevésbé zsúfolt helyiséget kialakítani.
7. Praktikus helykihasználás!
Egy kis fürdőszobában talán a legnehezebb a tárolás megoldása, hiszen minél kevesebb dolog van szem előtt annál szelősebb, letisztultabb a tér, tehát annál nagyobbnak fog hatni. De nem tehetünk mindenhová zárt szekrényt, mert az ugye teljesen beszűkítené a teret, így ahol lehet, használjunk nyitott polcokat (dekoratív tároló kosarakkal) és praktikus rejtett tárolókat.