Gyerekkori barátnő tervezte meg az álomotthont: Egy különleges felújítás története
A régi, gyerekkori ismerőssel jó időre megszakadt ugyan a kapcsolat, de a közösségi médiának köszönhetően nemrégiben újra rátalált a lakberendező barátnőre a ház tulajdonosa. Bár nem igazán beszéltek egymással, folyamatosan nyomon követte a gyerekkori játszótárs Ács Rita megvalósult munkáit. Kézenfekvő volt, hogy amikor házfelújításba kezdett, és egy ponton elakadt, kit is keressen meg, hogy segítsen neki… A vásárolt új bútorokkal, nem tudta, hogyan rendezze be a házát, és voltak helyiségek, melyekhez nem nyúlt ugyan, de nem volt elégedett az adott színekkel, funkciókkal. Így vette kezdetét egy csodás, közös együttműködés, amivel ráncba szedték az egész házikót: mindkét szintet és a végén mindkét teraszt is, mivel olyan elégedett volt a belső kialakítással, felújítással, hogy úgy érezte, ezt a harmóniát szeretné megélni kint is.
Modernizálás a konyhában, egy apró, mégis hatásos változtatással
Voltak olyan meglévő elemek, melyekhez nem nyúltak, pl. ilyen volt a konyhabútor. Csupán annyit változtattak, hogy tettek egy fehér, edzett üvegfalat a felső-alsó szekrénysor közé, így frissítve, modernizálva a küllemét, ezenkívül pedig lecserélték az étkezőrészt: tűzött, bőrszékeket választva az íves, márványlapos asztalhoz.
Hogyan lett egy festmény a tér központi eleme?
A szoba közepén sorban álltak a már kiválasztott, megvásárolt bútorok, melyeket el kellett rendezni. Ez lett a lakberendező feladata és hozzáhangolni a textíliákat, kiegészítőket, melyeket Rita javaslatára együtt vásároltak meg. A nappali falát Dávid Norbert festménye díszíti és ez egyben a fókuszpont is, tökéletesen megtalálva a helyét a térben, emelve a szoba hangulatát, fényét, értékét.
Elegáns megoldások és harmonikus részletek a hálószobában is
A hálószobába is új bútor került, de a kicsit markáns formákat, színeket úgy finomították, hogy az ágy a meglévő helyett egy csodás, nude színű, bársony, behúzott fejtámla részt kapott. Műszőr szőnyegeket, új lámpát és hozzájuk illő ágyneműt, ágytakarót választottak mindehhez. A függönyöket is lecserélték sima, fehér, fényáteresztő darabokra, hogy a természetes fényt a legtisztábban engedjék be, ne fessék meg.
A terasz, mely egy új „szoba” lett
A teraszokat rengeteg gyönyörű kaspóval, virággal rendezték be. Új asztal, székek, bútorok, szőnyegek, textiliák és sok-sok kiegészítő került ide, így vált „szobássá” a kinti tér is.
Fotó: Ács Rita – Otthonteremtő
Szöveg: Erdély Györgyi
A tulajdonost kérdeztük:
- Milyen érzéseid voltak, amíg folyt az átalakítás?
- Végig nagyon jó érzések munkálkodtak bennem, mindig nagy kihívás egy kifinomult, harmonikus otthon megteremtése. Lebilincselő Ács Rita kreativitása, „új- és szépteremtése”.
- Van olyan, amit másképp csinálnál?
- Nincs, maximálisan elégedett vagyok, tökéletes segítséget kaptam, számos döntést levett a vállamról, a tervezéstől a megvalósításig, a rendszerezéstől a használatig. Nem mellesleg baráti légkörben. Biztos, hogy lesz még folytatás.