Kandalló – Legyen? Ne legyen? Ha igen, milyen?
„De kandalló legyen!” Sok családban elhangzik ez a felkiáltás, ahol építkezés, felújítás folyik. Természetes a vonzódásunk a tűzhöz: látványa megnyugtat, melege ellazít, pattogása teljesen kikapcsol a napi hajtásból.
Az alábbi cikkünkkel szeretnénk segítséget nyújtani mindazoknak, akik kandalló építés mellett döntenek: Miket mérlegeljenek? Mire figyeljenek? – hogy az elkészült kandalló ne csak a lakás dísze legyen.
A kandalló összhangban kell legyen az egész épülettel
Azt vegyük tudomásul, hogy a tüzet bevinni a lakásba bizony nagy felelősség. Mindenkinek a családja biztonsága az első, és bizony egy családi fészek kialakítása is sokszor egy élet munkája.
Ezért is lep meg az a felelőtlenség és meggondolatlanság, amellyel legtöbben ehhez a kérdéshez állnak. Bár a kandalló valóban a dísze egy lakásnak, de mégsem egy bútordarab, ami békésen elálldogál bármely nappaliban.
A kandalló összhangban kell legyen az egész épülettel, annak fizikai adottságaival és kiegészítő berendezéseivel. Ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, nem sok örömünk lesz a legdrágább kandallóban sem. Ahhoz, hogy ez ne történhessen meg, mindenképpen körültekintően kell eljárnunk.
Lássuk hol követünk el hibát:
1.
Napokig, de akár hetekig is hajlandók vagyunk gázkazánt, hőszivattyút keresgélni, átbújunk ezer cikket, honlapot, de még egy sütőt vagy egy páraelszívót is gondosabban választunk, mint kandallót.
2.
Gépészünkkel leegyeztetjük, hogy hol mekkora, milyen radiátor legyen, hány méter padlófűtés cső kerül le, melyik szobába hány, milyen színű és mekkora kijelzőjű termosztátot szereljen. De, hogy a kandalló mitől nem fogja agyonfűteni a nappalit és mitől fagynak meg majd a gyerekek a tetőtérben? Honnan lesz elegendő levegő a kémény működéséhez és mitől nem fog a páraelszívó füstöt visszaszívni a kandallóból? – ezekről egy szót sem ejtünk.
3.
Mikor elkészült a kémény, szerencsés esetben valamilyen külső légbevezetés is, odahívunk két-három kandallóst, akik adnak két-három árat. Nagy mozgásterük nem lesz, hiszen mindenben kész helyzet elé vannak állítva. Jó esetben nem feltétlenül a legolcsóbbat választjuk, de azért inkább számla nélkül csináltatnánk meg. Ez a kérdés annyira fontos, hogy gyakorlatilag meg sem nézzük, ki milyen műszaki tartalomra adta az árat, csak a számok bűvöletében élünk.
1. A legfontosabb, hogy határozott elképzelésünk legyen róla:
Mire?
- fő fűtésre (heti legalább 4 alkalom, alkalmanként 6-8 óra minimum)
- kiegészítő fűtésre (délutánonként 1-2 óra temperálás, hétvégi fűtés)
– évi 1-2 begyújtás különleges alkalmak esetén
Mivel?
- akarok/tudok-e majd két éve kivágott száraz keményfával tüzelni
- nem fogok előre fát venni, vizes fával is használom
- bármilyen kerti hulladékot és papírt el fogok égetni.
Hogyan szeretnénk használni leendő kandallónkat?
- szeretnék gazdaságosan fűteni, 8-15 óránkénti megrakással, heti egy-két hamuzással, egyenletes hőleadással
- nem baj, ha óránként kell pakolnom a tűzre, és közben ablakot nyitni, hogy ne fűtsem agyon a nappalit.
2. Ha ezt tisztáztuk, akkor gondoljuk végig, hogy mennyit tudunk/ akarunk áldozni a kandalló témára
A lehető legolcsóbb megoldás érdekel, csak épüljön valami
Ebben az esetben a kandallónk pont ugyanúgy nézhet majd ki, mint a többi kettőben. De:
- a falra vagy rákkeltő szálas szigetelőanyag kerül, vagy semmilyen, ez később komoly repedések forrása lehet
- a felhasznált ragasztóanyagok nem hőstabilak
- a füstcsövek rossz minőségű, olcsó anyagból készültek
- Kivitelezői Nyilatkozatot nem kapok
- sok esetben garanciát is csak szóban
Tudok/akarok fordítani egy mindenben korrekt megoldásra
A legoptimálisabb eset, bár ránézésre ez nem biztos, hogy látszik. Itt:
- Ár-érték arányban a legmegfelelőbb műszaki színvonalú berendezést fogom kapni biztonságban, takarékosságban is.
- A felhasznált anyagok mind minőségiek, kandallóépítésre alkalmasok.
- A környező falak és a mennyezet a megfelelő szigetelést kapja.
- Kivitelezői Nyilatkozatot kapom és írásos, legalább 5 éves garanciát.
Nem számít az ár, mindenből a legjobbat akarom, ami csak létezik
Ebben az esetben sokat fogunk fizetni, adott esetben olyan tulajdonságokért, amelyre semmi szükségünk. Például:
- ha ritkán és keveset használom a kandallót, teljesen felesleges drága folytonégő kandallóbetét beépítése
- ha nincs jó rálátás, a több oldalon üveges vagy panoráma betétek is felesleges pluszkiadással járhatnak
3. Nézzünk körül több helyen, ki, mit kínál. Érdeklődjünk, kérdezzünk sokat!
Minden esetben mi döntsünk! Ne a gépész, ne a villanyszerelő, vagy a festő! Ne is a kandallós!
Azt, hogy a kandallónknak milyen szerepet szánunk a család életében azt mi tudjuk. Ne engedjük, hogy rábeszéljenek bármilyen megoldásra. Attól, hogy egy készülék jól működik az Xyz-család otthonában, abszolút nem biztos, hogy a mi házunkban is jól fog működni. Minden család és minden ház más megoldást igényel. Bátran állítom: van olyan átfogó a kínálat, hogy minden igény kielégíthető. Kizárólag abban az esetben, ha a megfelelő szakemberrel már a tervezés folyamán felveszik a kapcsolatot.
A kandalló technikai követelményei
1. Ma már minden épület fokozottan légzáró ajtókkal, ablakokkal készül.
Ez annyit jelent, hogy a kéményeink nem képesek működni, hiszen ahhoz, hogy bármennyi füstöt ki tudjanak szívni egy hermetikusan zárt helységből, ahhoz oda levegőt kell beengednünk. Ez történhet két módon:
- Fali légbeeresztőn keresztül. Előnye, hogy olcsó, egyszerűen telepíthető. Nagy hátránya azonban, hogy direktben hűti a lakást, bejön rajta az utca zaja, szaga.
- Külső levegő fogadására alkalmas kandalló beépítésével. Nem lenne magyar piac a magyar piac, ha itt is nem lenne trükközés. Két típus létezik:
– Az egyik (olcsóbb) változat csak az elsődleges levegőt kapja kívülről. Ez jellemzően 8-110 mm átmérőjű csőhálózatot igényel. A másodlagos égéslevegőt jellemzően szabályozatlanul, az üveg felső élénél szívják a lakásból. Állandóan. Azaz ugyanezen a nyíláson füst vagy kéményszag is visszaáramolhat a lakásba.
– A komolyabb berendezések 100% külső égéslevegővel működnek, azaz a lakás felé teljesen zártak. persze ez is ámítás valamilyen szinten, hiszen az üvegszálas (azbesztmentes) ajtótömítések szerkezetüknél fogva csak 12-14 Pa nyomáskülönbségig mondhatók zártnak. Az ilyen készülékeknél is előfordul több konstrukciós megoldás. A jobbaknál egy szabályzó kar van, annak is zárt a rudazata, azaz tökéletes a zárása.
2. Egyre több helyen megkövetelik az önmagától visszazáródó ajtókat.
Ez annyit jelent, hogy a liftes ajtó nem maradhat fent, az oldalra nyílónak pedig vissza kell csukódnia automatikusan. Mindez magas fokú biztonságot ad a felhasználónak.
3. A kandallóknak rendelkezniük kell energetikai tanúsítvánnyal is.
Ez az elektromos berendezéseknél megszokott kis színes matrica A++ -F kategóriába sorolja a berendezéseket, és a kandalló szabályos üzemeltetéséhez be kell tudni mutatni. A legmodernebb készülékek 86% körüli hatásfokra képesek. Ezek A+ vagy A++ jelzést kaptak.
Hő és áramlástani méretezés
Ezt bizony meg kell csináltatni. Egyre gyakrabban kérik az átvételhez. Épületgépész- mérnök csinálhatja a kémény, a külső légcsatorna- hálózat, valamint a beépített készülék paramétereinek pontos ismeretében. Ezért nagyon fontos, hogy csak olyan készüléket építsünk be, amely rendelkezik a megfelelő minősítésekkel és a minősítési paraméterek hitelt érdemlően igazolhatók.
Legalább ennyire fontos az is, hogy a három paraméter összhangban legyen. Ha ezt nem tartjuk szem előtt, a méretezés bármely pontjának eredménye „nem megfelelő” lesz, akkor azt a kandallót jogszerűen használatba venni tilos és életveszélyes.
Legkönnyebben akkor tudjuk kiküszöbölni ezt a veszélyt, ha egy picit odafigyelünk pár dologra:
- Nem a kéményhez választunk készüléket, hanem a készülékhez kéményt.
- Hibás az az általános nézet, hogy rakjunk egy jó nagy kéményt, arra bármi ráköthető. Ez nem igaz, és később nagyon drága kompromisszumokat fog igényelni.
- Nagy kéményhez csak nagy külső légcsatorna társulhat.

Forrás: exclusivdesign.ro
A komfortos használathoz elengedhetetlen a megfelelő teljesítmény-választás
- Mai előírások szerint 100m2, normál belmagasságú épület hővesztesége 3 kW körüli lehet, külső -15Co esetén. Azaz egy nagy nappali (50 m2) az év 99%-ban nem igényel többet 1-2 kW-nál.
- Azaz olyan kandallót kell választanunk, amely képes 2 kW teljesítményen üzemelni. Nem sok ilyen van, és semmiképpen nem az olcsó kategóriában.
- Bármely kandalló egy bizonyos üzemi hőmérsékleten képes tisztán, magas hatásfokkal, biztonságosan működni. Ez általában 500 C0 körül van.
- Ha tehát a kandallónk nem jól szabályozható, akkor kevés fa eltüzelésével nem fogom tudni megoldani, hogy alacsony teljesítménye legyen, hiszen szerkezetileg nem alkalmas arra, hogy alacsony légfelesleggel, kis lángon üzemi hőmérsékletre tudja melegíteni, majd ott tudja tartani a készüléket. Kormozni fogja az üveget, a berendezést, a kéményt.

Remélem a fent leírtak segítenek majd a megfelelő készülék, szakember kiválasztásában és leendő kandallójuk nagyon sok örömet fog szerezni bosszúság helyett.
Szöveg: Belinszky Ákos – BA Kandalló
