2023 lakberendezési trendjei
Ha idén tavasszal körülnézünk a lakberendezési trendek nemzetközi világában, akkor megfigyelhetjük, hogy a 2021-ben, nagyrészt a covid hatására útjára indult irányzatok, a 2022-es évet átívelve, továbbra is tartják magukat, sőt, elmélyültek, tovább fejlődtek 2023-ra.
Továbbra is a természet felé fordulás a fő jellemző,
mely nem csak divatként jelenik meg a lakberendezésben, de életmóddá is vált. Immár minden lehetőség adott, hogy otthonunkat nem csak stílusában, de technikailag is felkészítsük arra, hogy biológiai lábnyomunkat csökkenthessük. Egyre többen fordítanak hangsúlyt a környezetbarát, akár újrahasznosított anyagok, vagy a biológiailag lebomló tárgyak (pl. papírlámpák) felhasználására a lakberendezésben is.
Másfelől viszont otthonunk is nagy szerepet játszhat saját egészségünk megőrzésében – 2023-tól erre szintén nagy hangsúly kerül, ugyanis új lakberendezési kifejezésként jelent meg életünkben a „wellness dizájn”.
Nézzük, a szakértők szerint milyen trendek fogják uralni a 2023-as évet!
1. Színvilág
2023 színpalettája továbbra is a természet színeiből táplálkozik, bár egyes színárnyalatok a pasztell föld színek mellett kissé merészebbek lettek. Válassz a bézsek és grézsek mellé bátran a málna, pink és a meleg sárga árnyalatai közül!
3. Organikus, kézzel készült, helyi
Továbbra is hódítanak a természetes anyagok, egyre nagyobb figyelmet kapnak a sorozatgyártott bútorokkal és kiegészítőkkel szemben a kézműves tárgyak, de nagy népszerűségnek örvendenek az újrahasznosítás jegyében felújított, modernizált régi bútorok is.
4. A „rejtett helyiségek” is előtérbe kerülnek
Mostantól azokra a helyiségekre is büszke lehetsz, amiket idáig rejtegettél a vendégek elől. Érdemes rászánni némi időt és energiát a kiszolgálóhelyiségek átgondolására, hiszen egy jól megtervezett és szépen kivitelezett kamrában vagy mosókonyhában a házimunka is jobban halad. Mostantól nem csak a funkció fontos, hanem a megjelenés és a kényelmes használat is.
5. Megváltoztak az álmennyezetek és a beléjük épített fények.
Nagyon hosszú ideig tartotta magát a helyiségek mennyezeti peremén körben végigfutó álmennyezet, melybe a szoba belseje felé irányuló dekorvilágítást építettek, ez azonban megfordulni látszik. Az új trendek szerint az álmennyezet a helyiség szinte teljes mennyezetét borítja és a falak felé nyitott, a dekor világítást pedig a fal mellett futó peremben helyezik el.
6. Mi az a „wellness dizájn”?
A wellness dizájn egy új fogalom, mely az otthoni szauna és edzőterem kialakításánál jóval átfogóbb és otthonunk szinte minden területére kiterjed. Lényegében olyan technikai és térszervezési megoldásokat jelent, melyekkel otthon is nagy hangsúlyt fektethetünk egészségünk megőrzésére, úgy mint:
- Akár légtechnikai berendezéssel, akár rendszeres szellőztetéssel biztosítsunk mindig jó minőségű levegőt a lakásban!
- Használjunk az ivóvízhez vízszűrő berendezést víztakarékos csappal kombinálva, így nemcsak kiváló minőségű ivóvízhez jutunk, de biológiai lábnyomunkat is csökkentjük.
- Az egészségünk megőrzésének szempontjából a megfelelő étkezés kiemelkedő fontosságú. Otthonunkat úgy tervezzük meg, hogy abban kényelmes, a technikai és az ergonómiai elvárásoknak megfelelő hely legyen az ételek elkészítésére, és biztosítsuk a nyugodt étkezés lehetőségét!
- Nincs az a mesterséges megvilágítás, ami a természetes fényt pótolná, így engedjük be a lehető legtöbb napfényt otthonunkba!
- Alakítsunk ki egy pihenősarkot, ahová a nap folyamán bármikor félrevonulhatunk és nyugodt körülmények között relaxálhatunk!
- Végül: használjuk a berendezésnél a lehető legtöbb természetes anyagot, úgymint fa, rattan, természetes textíliák vagy természetes kövek. Ne feledkezzünk meg az élő növényekről sem! A szobanövények nem csak dekorálnak, de életminőségünket is javítják.
A modern, minimalista, nagyméretű kanapé jól megfér benne a rusztikus dohányzóasztallal és a látszó gerendákkal.
A konyhabútor soha nem magasfényű, sima frontú. Általában keretes frontokat, hangsúlyos fogantyúkat használ, melyet magas minőségű valódi kőből, vagy kompozitból, kerámiából készült, kőhatású munkalappal egészít ki. Elegáns, mégis otthonos.
Szöveg: Blaskóné Rédei Orsolya – lakberendező
Facebook: Studio8lakberendezes