Keresés

Egy ház ami mindig ott áll ahol szeretnéd …

Mit szólnál, ha lenne egy ízlésesen berendezett kis vidéki házad, ahova bármikor elvonulhatnál pihenni?  És mi lenne, ha ez a kis ház mindig épp ott parkolhatna, ahol Te, épp lenni szeretnél? Jól hangzik? 🙂

Egy 4 keréken guruló otthonnal több legyet is üthetünk egy csapásra:

  1. Bárhova is utazunk, mindig otthon érezzük magunkat,
  2. Sosem leszünk bajban, hogy otthon maradt valami,
  3. Ha pedig meguntuk a környéket, és költöznénk, nem lesz szükség sem papírdobozokra, sem költöztetőre.
A következő képeken egy pótkocsira megálmodott házat láthattok, melynek tulajdonosa egy olyan enteriőrt álmodott meg, amit az ember a saját otthonába is bármikor elfogadna.

Az ajtón belépve baloldalon található a konyha, mely kis mérete ellenére mindent tartalmaz, amire szükség van a főzéshez.

A konyha fölötti galérián kapott helyet a hálószoba.

A galériára vezető lépcső, egyben tároló funkcióval is ellátott, többek között a hűtő is a lépcső alatt kapott helyet. 

Az előszoba, egyben az étkező is, itt egy praktikusan összehajtható asztal teszi lehetővé, hogy akár többen is kényelmesen tudjanak együtt étkezni.

A ház jobb oldalán található egy kis gardrób/tároló helyiség és egy fürdőszoba.

És a bal oldalon is van egy galéria, melyen egy pihenő rész kapott helyet (vagy akár nappalinak is hívhatjuk). Szükség esetén a kihúzható fotelágyon, 2 gyerek is tud aludni.

Forrás: homecrux.com

Scroll to Top

AJÁNDÉK 1 hetes Laptapir előfizetés!