Keresés

Modern, minimalista otthont álmodtak meg, és 6 hónap alatt fel is építették

A most következő háztól duplán esik majd le az állad, ugyanis nem elég, hogy meseszép lett, még az is kisebb csodának számít, hogy fél éven belül készült el.

Nem féltek nagyot álmodni

Amy Winnie és Jace Hansen, aki az üzlettársa és egyben a vőlegénye is bevállalták, hogy egy közelgő lakberendezési kiállítás kezdetéig, fél éven belül felépítik az egyik házat, amit ők terveztek. 

Ez sikerült is, a ház pedig nemcsak hogy elkészült időre, hanem fantasztikus is lett. Sehol egy elnagyolt részlet, vagy átgondolatlan elem, ellenben a monokróm árnyalatok letisztultságával és a természetes anyagok melegségével a ház otthonos és hívogató lett.

Amy Winnie szerint a titok a csapatmunkában és a gyors döntésekben rejlett: itt tényleg nem volt idő arra, hogy bárkire vagy bármire is sokat várjanak.

Modern, minimalista otthon, tágas belső terekkel

Már belépéskor látszik, hogy egy kellemes hangulatú, letisztult stílusú házba érkezünk: az előszoba fehér falakkal és két nagyméretű, kerek tükörrel fogad. Az összhatás egyértelműen arra biztat minket, hogy kerüljünk beljebb.

A konyha, étkező és nappali hármasa a tervezőpáros egyik kedvence, mert a nyitott teret a méretei ellenére is sikerült hívogatóra, kényelmesre megálmodni.

Tökéletes párosítások

„Imádom, ahogy minden elem tökéletesen összekapcsolódik és kiegészíti egymást. Nézd csak meg például a konyhai burkolatokat, milyen jól passzolnak a szemközti kandalló csempéjéhez!” – mondta Winnie.

A székek fa részletei is illenek a mennyezet diófa gerendáihoz, ráerősítve a helyiség kellemes és barátságos hangulatára.

 

Az étkezőben pedig a fát fém és üveg egészíti ki, így itt is letisztult, harmonikus az összhatás.

A lépcső határozott vonalai is jól illeszkednek a belső térbe.

A természetes anyagokhoz az egész házban modern formák társulnak. Nézd csak meg a mennyezeti lámpákat, vagy a tulajdonosok egyik nagy kedvencét, a fürdőben lévő, kőből készült asztalkát.

Ahol a szürke sem unalmas

Ami a színeket illeti, nem teljesen kerülték azokat, de maradtak a fekete, a fehér, illetve a barna és a szürke árnyalatainál. Az egyik hálószobában például szürkére festették az ágy mögötti falat, ami szép kontrasztot alkot a fehér ágykerettel, és jól passzol a tulajdonosok visszafogott ízlésvilágába.

A szürke szín egy tolóajtón is visszaköszön, ami unalom helyett dinamikát visz az enteriőrbe.

Ezt a hatalmas projektet tehát kiváló csapatmunkával, gyors döntésekkel valósította meg a tervezőpáros, és bár valószínűleg az is segítette őket, hogy a színekkel nem kellett sokat vesződni, az azért látszik, hogy az átgondolt tervezésre, a dizájnra, az egyediségre és a legkisebb részletekre is mindenhol elegendő figyelmet tudtak fordítani. 

Így lett ez a modern, minimalista otthon egy család barátságos és különleges otthona – kevesebb, mint fél év alatt.

Forrás: lonny.com
Szöveg: Balogh Mia

Scroll to Top

AJÁNDÉK 1 hetes Laptapir előfizetés!