Keresés

Modern, kényelmes otthon, ahol a funkcionalitás luxussal párosul

Egy lakásépítés/vásárlás sosem játék, rengeteg megfontolni-, átgondolni való vár arra, aki ilyesmibe vág bele. A legtöbb esetben jó, ha ehhez szakértő segítséget kapunk. Az itt bemutatott lakás tulajdonosai sem bízták a véletlenre a munkálatokat: Farkas Orsolya Emese lakberendezőt és a Wenga csapatát keresték meg, hogy gondolkodjanak velük együtt. Az elképzelés az volt, hogy modern, kényelmes, minden igényt kielégítő otthon készüljön, ahol a funkcionalitás luxussal párosul. A megrendelők elképzeléseit meghallgatva aztán közösen alkották meg a terveket, együtt formálták a tulajdonosok igényei szerint. Az együttműködés nagyon gördülékeny volt, ugyan ez volt az első közös munkájuk, de a háziak mindent örömmel fogadtak, sőt, színesítették a terveket ötleteikkel, és így alakult ki a belső enteriőr.

Már a lakásba érve szembetalálkozunk a csillogó luxussal

A kristályokkal díszített lámpánál és a szekrény aranykereténél, a tolóajtó tükörfelületén pedig megkettőzödik a nappali hívogató látványa. Az egybefüggő burkolat akadály nélkül vezet át a másik funkcióba.

3 funkció egy tágas térben

A szellősen tágas terek lehetőséget biztosítottak arra, hogy kényelmesen elférjen egymás mellett három funkció is. A ház adottságait kihasználva a lehető legtöbb természetes fényt engedték be, ez tovább növeli optikailag a teret. 

Az egyik sarokba egy nagyméretű, elegáns ülőgarnitúra került hatalmas szőnyeggel és egy bőröndre emlékeztető dohányzóasztallal. Fölé egy króm, fehér lámpaernyős világítótestet függesztettek, amit kristályok díszítenek. 

A selyemfényű konyhabútort egy ügyeskezű asztalossal készítették, ami L-alakban megálmodva az egyik hosszú falat teljesen betölti, zseniális módon az ablakokat is körbeépítve. A bútorokat prémium anyagokkal, sok üveg- és tükörfelülettel egészítették ki. Itt aztán igazán átfogó, minden részletre kiterjedő munkát végzett a Wenga

A gyorsabb reggelikhez és a kiadósabb étkezésekhez is külön alakítottak ki egy-egy felületet. A kárpitos székek jól illeszkednek az összképbe. 

Az egész enteriőr jól kitalált harmóniába olvad össze: elegáns, meleg hatású szöveteket használtak ehhez függönyként, terítőként és a díszpárnák huzatján, de még a falakon is. Az itt megjelenő kék a kárpitos bútorokon is megjelenik.

A hálószobában még pompázatosabb a látvány

A hangulatvilágítás mellett a kristálycsillár is növeli a tér báját. A kárpitozott, tűzött ágyvég egyesíti az arany csillogását a kedvelt kék árnyalattal. Hasonló borítást kapott az egészalakos tükör, és a barokk kort idézi meg a kecses, íves asztalláb.

(Ezt olvastad már? >>> Hálószobák luxuskivitelben)

A kislányok rezidenciája a meglévő színek mellett egy újabb lányos tónussal gazdagodik

A halvány rózsaszín jól illik a bézshez és a kékhez. A hamvas falszín mellett még a gyermekek székein is megjelenik. Asztaluk jelenleg játékra, a későbbiekben majd a tanuláshoz is tökéletes helyszín lesz.

Fotó: Farkas Sándor  Lakberendező: Farkas Orsolya Emese  Szöveg: Erdély Györgyi

Nézd meg ezt is! >>> Elegancia, minimalizmus, és kényelem ebben a „kettéosztott” luxus lakásban

A tulajdonost kérdeztük:

- Mennyire sikerült megvalósítani az álmaitokat?

- Teljes mértékben. Sőt, szebb lett, mint azt valaha gondoltuk volna! Elegáns, ugyanakkor modern, szívesen töltjük itt a szabad­időn­ket.

- Hogy érzed benne magad?

- Talán a nappali, jó itt együtt!

Scroll to Top

AJÁNDÉK 1 hetes Laptapir előfizetés!