hydrangea.jpg

Egy lakberendező otthona

Igazi nagy kihívás, ugyanakkor örömteli és izgalmas feladat, ha egy profi lakberendezőnek a saját otthonát kell kialakítania! Kompromisszumok és hosszas keresgélés után esett a választásuk erre, az akkor még félig kész házra. A ház alapterülete az első szintig már készen volt, ők fejezték be az emeletet és alakították ki a lehetőségekhez képest a tereket. Az elkészült ház így 190m² alapterületű lett. A kreatív vénával megáldott lakberendező feleség nekiláthatott otthonuk saját ízlésvilágára formálására. Egyben biztos volt, hogy a földszínek szeretetét, mely oly közel áll hozzá, végigvonultatja a házon, és megmutatja a falakon, a bútorokon és az egyéb kiegészítőkön egyaránt! Bemutatjuk hát az ötletgazdag végeredményt!

img 7574-1

A háziasszony legnagyobb örömére készült a minden igényét maximálisan kielégítő konyhabútor. A minimálstílusú, zebrano-mintázatú, bézs-barna-szürke színárnyalatú bútor együttes U-alakban lett beépítve. A konyha egyéb kiegészítői krómhatású, matt ezüst felületek, mintaz amerikai falburkolat, a reluxák, a lámpaburák, a fogantyúk és az egyéb konyhai kellékek. Különleges, betonhatású, szürke színű az egész pultfelület is.

img 7516-1

A nappali beszélgetős sarkából közvetlenül az étkezős konyhába, illetve az emeletre juthatunk. A fal vízszintes csíkozása átfut az étkezőbe, ami igazán szép látvány. A konyha közepén ismét láthatunk egy ötletes hangulati elemet: a padlóba süllyesztett, üveglappal lezárt, kövek közül világító szigetet. A szokványostól eltérően a konyhában is ugyanaz a wenge színű padló fut végig, mint az alsó szinten mindenhol.

img 7459-1

A fürdőszoba 30x60-as méretű hidegburkolatának mintázata érdekes, kicsit csíkozott, mintha bambuszszal átszőtt hatású lenne. A nagy felületeken a világosszürke bézzsel kevert színárnyalat, míg az épített pulton, a kád körül, a WC mögött és az oszlopon a sötét, grafitszürke színárnyalat dominál.

e-max.it: your social media marketing partner

A Golden Harmony a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért!

A sütik segítenek nekünk hogy jobb élményben részesítsük látogatóinkat. Ha elfogadja ezt, elfogadja a tőlünk és partnereinktől érkező sütiket.
Ok Elutasít