hydrangea.jpg

Szerencse szülte álomház

Házigazdánk mindössze élete első hat évét töltötte egy fagerendás parasztház falai között, mégis akkora hatással volt rá ez az időszak, hogy – bár a következő négy évtizedet nagyvárosban élte – sohasem sikerült megszoknia, és mindig is visszakívánkozott gyermekkora oly annyira szeretett, barátságos világába.

Az elkészült népi ihletésű, évszázadok alatt kialakult, letisztult, bevált hagyományokat és formákat ötvöző modern ház.

dsc 2011

A házban igyekeztek a lehető legkevésbé láttatni az olyan modern eszközöket, amik nehezen lennének elképzelhetők egy parasztházban. Ezért a fűtést elsősorban padló- és falfűtéssel oldották meg, hogy ne kelljen radiátorokkal elcsúfítani a helyiségeket. Született egy cserépkályha is fűtésrásegítésre, amit csupán hidegebb napokon használnak.

dsc 2015

Az étkező bútorait még vagy két évvel a ház elkészülte előtt megvásárolták az osztrák Voglauer cég magyarországi bútorszalonjában, és tulajdonképpen ehhez a sarokpadhoz alakították a konyha falait, egyéb berendezését.

dsc 1985

A konyhaszekrényeket egy vidéki cég készítette, a háziasszony édesapjától örökölt több köbméternyi kőrisfa deszkából. A bútor méretre tervezett, így minden apró sarkot ki tudtak vele használni.

dsc 1990

A nappali fölött, az emeleten van a hálószoba, egy gyönyörű, jellegzetes, faragott faerkéllyel. A bútorok szépsége, festett virágdísze Sárkány Péter keze munkáját dicsérik.

dsc 1957

A tetőtér síkjához illeszkedve méretre készültek a könyvespolcok. Ily módon nyertek további helyeket, hasznosítva a lépcső melletti, sokszor funkció nélkül maradó négyzetmétereket.

dsc 1973

A fürdőszoba bú¬torzata is a már említett kőrisfa. Bámulatra méltó a kifelé keskenyedő, íves fürdőszoba-ablak gyönyörű, pontos csempézése.

dsc 1965

e-max.it: your social media marketing partner

A Golden Harmony a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért!

A sütik segítenek nekünk hogy jobb élményben részesítsük látogatóinkat. Ha elfogadja ezt, elfogadja a tőlünk és partnereinktől érkező sütiket.
Ok Elutasít