hydrangea.jpg

Home office, azaz munka otthonról

Manapság egyre elterjedtebbé válik a home office, azaz az otthonról végzett munka. Ennek különböző gazdasági és környezetvédelmi okai is vannak. Akik munkájukból kifolyólag, ezt megtehetik, bizony foglalkozniuk kell azzal is, hogy otthon is ki tudjanak alakítani egy olyan környezetet, ahol hatékonyan, zavaroktól mentesen tudnak haladni a munkájukkal.

Persze nem mindenkinek van rá módja, hogy egy külön szobát kinevezzen irodának. Van úgy, hogy csak az étkező asztal egyik sarka adja a home office lehetőséget.

A következő képek segítségével tehát az otthoni munkahely kialakításához szeretnénk egy kis inspirációt adni, akkor is ha szűkében vagyunk a négyzetmétereknek.

Bár nem túl szerencsés, a hálószobában kialakítani a dolgozósarkot, - hiszen az a pihenés, kikapcsolódás helyszíne kell, hogy legyen, - de ha viszonylag nagyobb alapterületű, akkor adja magát, hogy a szoba egyik sarkában kialakíthatjuk otthoni munkahelyünket. 

 

Egy igazán nőies dolgozósarok, fehér és arany szín-összeállításban.

Letisztult, skandináv design, mely férfiaknak és nőknek egyaránt megfelelő lehet.  

Az alábbi képen, egy külön szoba lett irodává alakítva. A beépített szekrénynek köszönhetően, mindennek megvan a maga helye. Így könnyű rendet tartani, és takarítani. 

Ha nincs más lehetőség, akár az erkély beépítésével is kialakíthatjuk a dolgozósarkunkat.  

Fekete-fehér színösszeállítás. Egyszerű, sallangmentes, hogy tényleg csak a munkára tudjunk koncentrálni.  

Íme a tökéletes munkahely. Dolgozósarok, olvasósarokkal kombinálva, hogy ha elfáradtunk a munkában egy kis sziesztára is legyen lehetőségünk. ;-) 

Jöjjön még két női munkasarok, pink, púder és arany kiegészítőkkel. Hiszen szép környezetben a munka is jobban megy. :-) 

 

Ezeken az ötletes, gurulós rejtett polcokon, rengeteg iratot, mappát tárolhatunk rendszerezve.  

   

e-max.it: your social media marketing partner

A Golden Harmony a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért!

A sütik segítenek nekünk hogy jobb élményben részesítsük látogatóinkat. Ha elfogadja ezt, elfogadja a tőlünk és partnereinktől érkező sütiket.
Ok Elutasít