hydrangea.jpg

Kis nappaliból a maximumot

Néhány különleges ötlettel egy kis teret is látványossá tehetünk, és mi érdemelné meg jobban a dizájnos külsőt, mint a nappali? Hisz sok időt töltünk itt, a vendégeinket is itt szoktuk leültetni, és a család is itt „gyülekezik”, ha együtt akar lenni.

 

Játék a színekkel

A sötétre festett hátsó fallal lezárjuk a szoba hosszúságát, viszont oldalt „megnyitjuk” a világos festékkel és a sok üvegfelülettel. A világos bútorok és az üveg kiegészítők szintén a szellős hatást erősítik.

Nem képtelenség

A látványos, óriási kép a kandalló felett eltereli a figyelmet a szoba kedvezőtlen arányairól, és magára irányítja a tekinteteket.

 

Csakis feltűnően!

Nyitott polcokkal – szokatlan elrendezésben – és egy harsány színnel, ami végigvonul az egész szobán, szintén látványos hatást érhetünk el, ezt még Buddha is mosolyogva nyugtázza.

 

Világosan!

A zebramintás szőnyeg rajzolatát ne takarjuk asztallal. A nagy ablakfelületek is segítenek a tér optikai megnövelésében.

 

Elterelő hadművelet

A különböző minták: csíkos, kockás, az erőteljesebb, ismétlődő színek, mint például a lila eltereli a hangsúlyt a szoba keskeny voltáról.

Forrás: deavita.com

e-max.it: your social media marketing partner

A Golden Harmony a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért!

A sütik segítenek nekünk hogy jobb élményben részesítsük látogatóinkat. Ha elfogadja ezt, elfogadja a tőlünk és partnereinktől érkező sütiket.
Ok Elutasít