hydrangea.jpg
Gasztronómia

Az elmúlt években nagy divatja lett a gasztroajándékoknak, azaz azoknak az ehető vagy iható finomságoknak, amiket mi magunk készítünk el. Ezek a házilag készült meglepetések arról árulkodnak, hogy az ajándékozó nem sajnálta az idejét, hogy szeretettel, türelemmel valami egyedit, különlegeset készítsen. És nem utolsó sorban, ezek a remekművek általában klasszisokkal verik a boltit.

Ha szeretnél Te ilyesmit adni, most még nem késő az alábbi ötletekből szemezgetni és valamelyiket megvalósítani.

1. Egy csupor isteni karamellkrém - dulce de leche

Valószínűleg sokan örülnének karácsonyra egy kis csupor karamellkrémnek. Nekünk pedig nincs is vele sok dolgunk, sőt annyira egyszerű, hogy akár az utolsó napokban is elkészíthetjük

1

Hozzávaló:

cukrozott, sűrített tej konzerv( de lehet tubusos is)

Elkészítés:

A konzerve(ke)t egy lábasba állítjuk, úgy hogy a víz a pereménél épp csak kicsit legyen lejjebb. Alacsony lángon, lefedve 3-4 órán át főzzük. Végül átszedjük egy csinos üvegbe és felcímkézzük.

Ha nem kapunk konzervet, akkor a tubusokból üvegbe nyomjuk a sűrített tejet, szorosan rácsavarjuk a kupakot, és ugyanúgy járunk el a továbbiakban, mint a konzervvel. 

2. Zserbógolyók, akár gyerekekkel is készíthető!

Oh,  az igazi zserbó! Az egyik legnépszerűbb süteményünk, amiben tökéletes harmóniában van a baracklekvár, a dió és a csokoládé. Időhiányban küzdőknek, kezdő háziasszonyoknak vagy épp gyerekeknek ajánljuk most az egyszerűsített változatát, golyó formában. Nem mellesleg aranyos gasztroajándék is lehet egy szép bonbonos dobozban.

2

Hozzávalók (30-40 darabhoz):

15 dkg keksz

15 dkg dió

kb. 15 dkg sárgabaracklekvár, amennyit felvesz

20 dkg étcsokoládé

A kekszet és a diót összedaráljuk, majd hozzáadunk annyi sárgabaracklekvárt, amitől jól formázhatóvá válik. (A diót érdemes 5-10 percre sütőbe tenni vagy száraz serpenyőben megpirítani, hogy még finomabb legyen.)

Kis golyókat gömbölyítünk, majd betesszük őket 30 percre a hűtőbe.

A csokoládét felaprítjuk, a kétharmad részét mikróban vagy vízgőz felett megolvasztjuk. Belekeverjük a maradék csokoládét. Ha ez is beleolvadt, egyesével, gyorsan megmártjuk a csokoládéban a golyókat. Alaposan lecsepegtetjük, és egy sütőpapírra sorakoztatjuk őket.

Darált dióval meghinthetjük még őket vagy bele is forgathatjuk, amíg nem szilárdul meg a csokoládébevonat, de simán is hagyhatjuk. 

3. Fűszeres szilvás trüffel

Igazi karácsonyváró trüffelek ezek: a házi, sűrű szilvalekvár mézeskalácsfűszerrel kombinálva gondoskodik arról, hogy garantáltan adventi hangulatba kerüljünk. A trüffelkészítés egyébként is idegnyugtató tevékenység: miután alaposan megkóstoltuk a trüffelkrémet, jól összecsokizzuk a kezünket, majd ismét kóstolunk. Ha duplázzák az adagot, még akár ajándékba is juthat belőle!

3

Hozzávalók kb. 15 darabhoz:

Trüffelkrém:

100 g étcsokoládé 
30 g sűrű, 100%-os szilvalekvár 
40 g habtejszín 
1 kk. mézeskalácsfűszer 
1 tk. akácméz 
10 g szilvapálinka 
15 g puha vaj

Bevonás:

100 g étcsokoládé 
kb. 3 ek. átszitált kakaópor

1. A trüffelkrémhez a szilvalekvárt, a tejszínt, a mézeskalácsfűszert és a mézet összemelegítjük. Ha a szilvalekvár darabosabb volt, turmixgépben vagy botmixerrel érdemes simára keverni.

2. Az étcsokoládét megolvasztjuk, majd 3-4 részletben hozzáadjuk a szilvalekvár-tejszín elegyét, és egyneművé keverjük. Végül hozzákeverjük a szilvapálinkát és a puha vajat is.

3. A trüffelkrémet kb. egy órára hűvösebb helyre félretesszük, majd sütőpapírra habzsákkal vagy kivágott végű nejlonzsákkal kis halmokat nyomunk belőle.

4. Hagyjuk állni 1-2 órán keresztül hűtőben vagy egy éjszakán keresztül szobahőmérsékleten, utána kézzel átgömbölyítjük. Ismét hagyjuk állni rövid ideig a kézmelegtől kicsit átmelegedett golyókat.

5. A kakaóport előkészítjük egy kis tálba. A bevonáshoz szükséges étcsokoládé kb. negyedét nagyon apróra vágjuk. A maradék csokoládét vízgőz fölött vagy mikrohullámú sütőben megolvasztjuk, és hozzákeverjük az apróra darabolt csokoládét. Ebben mártjuk meg egyenként a trüffelgolyókat.

6. Miután egyet-egyet kimártottunk, a kakaóporos tálba ejtjük, és a tálat addig rázogatjuk, míg a kakaópor egyenletesen nem fedi a trüffelgolyót. A bevont trüffelgolyókat sütőpapírra ültetjük, és egy órán keresztül állni hagyjuk szobahőmérsékleten.

7. A kész trüffeleket adagonként szitába tesszük, és lerázzuk róluk a felesleges kakaóport.

 

+1

Három likőr házilag: fehércsokis, narancsos étcsokis, és kókuszos

Előfordulhat, hogy még nincs titkos és jól bevált karácsonyi likőr recepted, ám ez semmiképpen sem maradhat így hosszútávon, ezért bemutatunk hármat, egy nagyon egyszerűt, egy kissé időigényesebbet és egy technikásat, hogy idén már legyen mivel villogni a rokonok és a barátok előtt.

Gasztrosznobok most csukják be inkább a szemüket: a likőrök alapjául szolgáló vodka kiválasztásánál nyugodtan búcsút inthetünk az egyébként minden más esetben nagyon helyes alapanyag-fetisizmusnak. Gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy milyen (tiszta, ízesítetlen) vodkát választunk a likőrhöz, az apró finomságokat úgysem lehet majd érezni az egyéb hozzávalók miatt.

Persze, ha attól érzik jól magukat, nyugodtan vegyenek drágát, de ha választani kell, inkább ne a vodkából csináljanak gondot, hanem a többi hozzávaló minőségéből, azokból viszont nagyon jó kell! Még egy tanács: ne ragaszkodjanak a habtejszínhez, mert még a végén a zsírtartalma beleáll az üveg nyakába, és csak evőpálcikával lehet kifúrni alóla az italt. Keressenek inkább valami 10-12 százalékos, tiszta kávétejszínt, ami semmi más összetevőt nem tartalmaz.  

4

Fehércsoki likőr (több mint két liter lesz belőle, ezzel a mennyiséggel már nyugodtan nekivághatnak az ünnepnek)

Hozzávalók: 
30 dkg fehércsokoládé
1 l tejszín
6 dl vodka
2 evőkanál vaníliakivonat vagy 1 rúd vanília

Az eljárás roppant egyszerű: a tejszínt fazékba töltöm, beleteszem a vaníliakivonatot vagy a vaníliarúd kikapart magjait, és a hüvelyt is utána dobom. Beletördelem a csokoládét, és addig melegítem, kevergetem, amíg teljesen fel nem oldódik benne. Ez után leveszem a tűzről, kicsit hagyom kihűlni, és hozzáöntöm a vodkát. Most jön a homogenizálás, amit botmixerrel oldunk meg, hogy a tejszínből és a csokiból származó zsírtartalom semmiképpen se álljon össze dugóvá az üveg nyakában.
Kész is a likőr, üvegbe töltjük és betesszük a bárszekrénybe. Hagyományosan szobahőmérsékleten kínáljuk, de hidegen is finom.

Narancsos csokilikőr karácsonyi fűszerekkel

Hozzávalók:
4 dl vodka
2 narancs lereszelt héja
2 dl tejszín
2 dl víz
2 evőkanál cukor
10 dkg tejcsokoládé
fél tk őrölt fahér
negyed tk. őrölt szegfűszeg
1 teáskanál vaníliakivonat

Lereszeljük az alaposan megmosott, kezeletlen (erősen ajánlott!) narancs héját, és beletesszük a vodkába. Összerázzuk. A tejszínt felmelegítjük, feloldjuk benne a csokoládét, hozzáadjuk a fűszereket, a vizet és a cukrot. 
Hagyjuk kicsit kihűlni, majd hozzákeverjük a vodkát. Üvegbe töltjük, és félreállítjuk, adunk neki egy hetet, hogy összeérjenek az ízek, közben időnként összerázzuk. Ha kóstolás útján érettnek nyilvánítjuk (kb. egy héttel később) szép üvegekbe szűrjük. 

Kókuszlikőr

Hozzávalók:
1 kókuszdió, amiben halljuk a lé kotyogását
2 dl víz
2 dl tej
1 evőkanál vaníliakivonat
2 evőkanál cukor
4 dl vodka

A kókuszdióval elég nehéz dolgozni, viszont megéri. Először meg kell fúrni valamelyik csíranyílást, hogy kinyerjük belőle a kókuszvizet, azután, ha szerencsénk van, egy-két jól irányzott kalapácsütés után már hozzá is férünk a gyümölcshúshoz. A kalapács éles felével próbáljuk úgy leütni a kalapját, mintha lágytojás lenne, tapasztalatom szerint ez a módszer a legcélravezetőbb.

A kókuszt kifejtjük a héjából, és nagyon apró darabokra vágjuk. Ezt türelmesen, lassú tűzön főzzük a víz, a tej és a kókuszvíz keverékében úgy egy órán át. A végén beletesszük a cukrot és a vaníliakivonatot (rudat) is. 
Ez után levesszük a tűzről és kissé kihűtjük, hozzáöntjük a vodkát, majd üvegbe szűrjük.
Ha jól időzítünk, ebből maradni is fog karácsonyra, mivel a kókuszlikőrt még érlelni kell 1-2 hétig a hűtőszekrényben.

Egyszerűbb megoldás, ha eleve kókusztejet vásárolunk, ebben az esetben 4 dl-re lesz szükség, amit a cukorral és a vaníliával fel kell főzni, majd kihűteni, felönteni vodkával és üvegekbe szűrni. Az érlelést azonban így sem tudjuk megúszni. 

Forrás: www.divany.hu

e-max.it: your social media marketing partner

A Golden Harmony a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért!

A sütik segítenek nekünk hogy jobb élményben részesítsük látogatóinkat. Ha elfogadja ezt, elfogadja a tőlünk és partnereinktől érkező sütiket.
Ok Elutasít