Hódít az új trend: környezetbarát színek a falon

Megérkezett a tavasz, ilyenkor nem csak a testünk-lelkünk megújításán gondolkozunk, hanem bizony az otthonunkén is. A legtöbben ilyenkor vágnak bele a régóta halogatott festésbe, tapétázásba, de mit érdemes választani, ha követni szeretnénk a 2022-es enteriőr trendet?

Engedd be a színeket

Nem is gondolná az ember, hogy a falfestékek, dekorfesték terén is milyen rohamos innovációs fejlődés van, mind külső, mind belső szempontból. A külső alatt értjük a színeket, formákat, anyagminőséget, míg a belső magában hordozza a környezettudatosságot.

„Ma már olyan beltéri környezetbarát falfestékek vannak, melynek a VOC értéke 0,0 gramm/liter. Ez azt jelenti, hogy a festék kristályszerkezete elnyeli a szén-dioxidot és lehetővé teszi a nedvesség elpárolgását, nem penészedik, ezzel javítja a levegőnek a minőségét, amit minden nap a beltérben belélegezünk. Sokan nem tudják, hogy mit jelent, hogy egy festéknek van károsanyag-kibocsátása. Akik viszont találkoztak már vele, azoknak megtetszik, hiszen minden téren próbálunk egyre környezettudatosabbak lenni. A legtöbben a gyerekszobában alkalmaznak ilyen festéket, hiszen az ő esetükben még fokozottan érdemes odafigyelni a környezeti hatásokra” – mondta Nagy Richárd, a Fratelli Dekor Kft. értékesítési vezetője.

 

Változik a trend: sárga helyett a környezetbarát színek

A lakberendezési színtrendek ugyanúgy változnak, mint a különböző divatirányzatok. Magyarországon is jól megfigyelhető néhány trend: volt sárga mánia, kék, de ha tisztasági festésről van szó, akkor kedvenc az örök fehér. A környezettudatosság a választott festék színeiben is megjelennek. Továbbra is hódít a világos, a törtfehér árnyalatok, de az úgynevezett „környezetbarát színek” is.

„Népszerűek a zöld különböző árnyalatai, a világos, a szürke és bézs színek, de sokan a csillogó vagy metálhatású festékeket kedvelik. Egyre inkább utat törnek a selymesebb és bársonyos tapintású dekorfestékek is. A trend nagyon egyén függő, de nem is egyszerű választani 62 színből és több mint 200 színárnyalatból. Sokan cseréli le a dekortapétákat is festésre, ennek egyszerű oka van: a tapéták esetében sokkal nagyobb a hibázási lehetőség. Bonyolultabb a ragasztás, figyelni kell az illesztésekre, és ha egy helyen nincs jól összerakva már nem tökéletes a látvány. A dekorfestéknél ilyen nem fordulhat elő” – tette hozzá Nagy Richárd.

Megnyugtató harmónia

Az elmúlt két év az egész világ életét megváltoztatta, a bezártság pedig felerősítette az emberekben a természet iránti vágyat. Ez köszön vissza a lakásokban is. Egyre többen vonzódnak a megnyugtató, harmonikus színek felé.

„Dekorfestékeink az olaszországi Candis gyár Antiche Terre Fiorentine saját fejlesztésű, termékei adják. Mi is fontosnak tartjuk a gyár által is képviselt magas minőségű kiszolgálást és az ökológiai lábnyom minél nagyobb mértékű csökkentését. A gyártásánál nem csak a termékek természetességére, hanem a gyártás közben keletkező környezetszennyezés elkerülésére is nagy hangsúlyt fektet a gyártó. A termékeket újrahasznosított és újrahasznosítható vödrökben tároljuk” – árulta el az értékesítési vezető.

Akár szakember nélkül is

A jó festékre az is igaz, hogy szinte bárki fel tudja vinni a falra, nem igényel szakembert, mert pontosan és szépen lehet vele dolgozni, de azért az az igazi, ha szakember végzi el a munkát.

Amikor pedig kész az új szoba vagy akár a teljes lakás, nincs más dolgunk, mint élvezni a friss, üde árnyalatot és örülni annak, hogy pár évre letudtuk a festést. 

(Ezt olvastad már? – Hogyan hatnak ránk a színek?)

Scroll to Top

AJÁNDÉK 1 hetes Laptapir előfizetés!