Keresés

Egy lakás, mely már önmagát adja el, avagy újratervezés és home staging

Az eredetileg 2 szobás lakást egy fürdőszobával, egy konyhával, egy nagyobb és egy kisebb tárolóhelyiséggel kínálták eladásra tulajdonosaik, de semmit nem bíztak a véletlenre. Dr. Somogyi Patríciát bízták meg otthonuk újragondolásával. A cél az volt, hogy 89 négyzetméteren a lehető legtöbbet hozzák ki a lakás adottságaiból, így a funkciókat átalakították, lett a nappali mellett 3 hálószoba, 2 fürdőszoba és egy külön ablakos konyha is, tágas előszobával. A megújulás ezen túl teljes műszaki és esztétikai megújulást is jelentett. Ezáltal a lakás megkapta a legjobb és legszebb verzióját a felújítás és homestaging eredményeképpen.

A kialakításnál a lakberendező teljesen szabad kezet kapott,

így a nappali – étkező teret a funkciók maximális kihasználásával tette kényelmessé. Kedvencei, a kék és a zöldek játéka végigvonul az egész lakáson. A szögletes bútorok mellett jelen van a körkörös megoldások fricskája, a megfelelő pontokon elhelyezett tükrök és az étkezőasztal „felesel” velük. Az ezüst és az üveg csillogása csipetnyi eleganciával fűszerezi meg a teret. A markánsabb színek mellett nőies jelleget hordoz a fal árnyalata és a virágos minták a kiegészítőkön.

Barátságos közlekedő

A minőségi elvárás alapján utángyártott beltéri ajtók a lakás díszei, csakúgy, mint a nyílások faburkolatai, amik egyébként az eredetiek pontos másai. A tölgyfa szalagparketta a közösségi tér és a hálók része, de a közlekedő hidegburkolatot kapott. 

Különleges tapétája és tűzött ülőbútora barátságossá varázsolja az otthonok sokszor oly elhanyagolt helyiségét is.

2 hálószobából 3 lett

Az, hogy több háló is a lakás része lett, lehetőséget biztosít nagyobb család számára is az elkülönülésre, de vendégek fogadására is ideális a funkcióbővítésnek köszönhetően kialakított elrendezés. Az egyik intim térbe virágos tapéta került az ágyvég mögé. A sok fehér frissé és tágassá varázsolja a különben nem túl nagy hálót.

Igencsak nőies jelleget öltött a külön kialakított helyiség, ahol lehetőség nyílik elvonulásra, pihenésre is. Itt az arany jelenik meg a kiegészítőkön, ez gondoskodik a luxusról és a megnyerő hangulatról.

A vendégek számára is franciaágyas pihenést biztosítottak, a sok visszafogott színnek és a kényelmes bútornak köszönhetően hívogató ez a szoba. Különleges éjjeli asztalkái és lámpái magukra vonzzák a tekintetet.

A tisztálkodás színtere akkora alapterületet kapott,

hogy kényelmesen elfért itt egy dupla mosdó, zuhanyzó és egy kád is. A halvány türkiz kiegészítők finom eleganciát hordoznak. Fürdőszobai kiegészítőket, és a konyhai burkolatokat a Rokfort Home kínálatából válogatták. Az óriási tükör megduplázza a magában sem elhanyagolható méretű szobát. A kristálycsillárok teszik igazán exkluzívvá az összhatást.

(Ez is érdekelhet: Vevőre hangolva – Csodás átalakulás, előtte-utána képeken)

A konyha összhangban a fürdőszobával

Ez a helyiség külön ablakos szoba lett az átalakításnak köszönhetően. Fali csempéje azonos családból való, mint a fürdőé, csak itt türkiz változatot választott a lakberendező. A bútorok semleges fehér frontot kaptak, így maradhatott szellős ez a tér.

Fotó: Csondor Ágnes   Lakberendező: Dr. Somogyi Patrícia   Szöveg: Erdély Györgyi

A lakberendezőt kérdeztem:

- Mit jelentett Számodra ez a munka?

- A kialakításnál mindenben szabad kezet kaptam, hiszen az volt a cél, hogy kialakítsuk azt a lakást, ami a legjobban eladható, a legtöbbet tudja nyújtani a vásárlók számára, és nem utolsósorban mindezt szigorúan felügyelt költségvetéssel lehetett csak megvalósítani.

- Sikerült értékesíteni az ingatlant?

- A lakásban mindaz létrejött, amit megálmodtam, és ami garantálta, hogy a vevő maximálisan boldog lehessen itt. A lakás a meghirdetés után szinte azonnal gazdára is talált egy francia-török házaspár személyében, akik az év egy részét mindig Budapesten töltik, így egy olyan lakást kerestek maguknak, ami évekig a kényelmüket szolgálja, és nem kell semmihez sem hozzányúlni.

Scroll to Top

AJÁNDÉK 1 hetes Laptapir előfizetés!