Egy kert kétféle elképzeléssel – Avagy az egyik nyer, és a másik is….

Amikor a tulajdonosok újraálmodták az otthonukat, és a modern stílus mellett tették le a voksukat, a pár férfitagja a kertet illetően is hasonlóképp gondolkozott, míg a feleség ott inkább valami romantikusra vágyott. A Prime Garden profi szakemberei egyszerűen oldották meg a kibékíthetetlennek tűnő feszültséget: a házhoz modernebb, szögletes vonalvezetésű kertet terveztek, a távolabbi részeken pedig lágy, íves formákkal teremtettek romantikus hangulatot.

A kert gyönyörű látványának alapját a mértani formák szabályosságába terelt víz adja,

ez inkább a férj elképzelései szerint való, a körülötte nyíló sok virág pedig a feleségnek kedveskedik. Az ember nem is gondolná, de 900 m²-es teraszolt (Travertin természetes kőburkolatokgyepfelület húzódik az épület körül, ami nyugalmat teremt a kerti attrakciók között, és stabil súlypontja a külső térnek. 

Szerettek volna egy futópályát, ezt is megvalósították a meglévő koros fák árnyékában. Ezek a fák fontos szerepet játszanak a hegyvidéki hangulat megtartásában, mert a tér kialakításánál fontos volt a külső fenyőerdőben gazdag hegyoldalak bekapcsolása a látványba. 

A futópálya környezettudatos elvek mentén vízáteresztő burkolatból készült, így a kert nagy részében a természetes vízviszonyokat meg tudták őrizni.

A kert alacsonyabb részén kialakítottak egy 100 m²-es tavat elvonulásra alkalmas, meghitt oázisként.

Egyik oldalán sziklakerttel, a többi oldalról térelválasztó növényekkel határolták. A tavat Firestone tófóliával bélelték, az összes kiegészítőt, tótechnikai eszközt pedig a T-Takácsnál vásárolták meg. A tó közepén egy pergola áll, ami vörösfenyőből készült, íves része ragasztott tölgy. Látványa olyan, mint egy árnyas sziget a vízen.

Zöldségeskertet is terveztek

A vízi növények mellett ebben a részben az évelők és talajtakarók között vízpart-imitátor fajok kaptak helyet, amelyek optikailag növelik a tó méretét. Ilyenek a lándzsás levelükkel díszítő sásliliomok vagy a szeldelt levelű japán juhar, amely különös megjelenése miatt szoliterként díszeleg. 

A kert egyik naposabb szegletében a megrendelők kérésére megemelt zöldségeskertet terveztek a szakemberek (120 m²). A kiemelt, vörösfenyőből készült ágyások könnyűvé teszik a növények gondozását, amelyeket egyébként peszticidek nélkül tartanak fenn.

Tervező: Maros Krisztián (Prime Garden Kft.)

Kertépítés: Prime Garden Kft.

 
Scroll to Top

AJÁNDÉK 1 hetes Laptapir előfizetés!